Bemutatkozás

Gyulai Györgyi vagyok a debreceni székhelyű Jégkarc Egyesület alapítója. 16 éves korom óta foglakozom műkorcsolya oktatással. Tanulmányaimat a Semmelweis Tudományi Egyetem – Testnevelési és Sportudományi Kar – műkorcsolya szakedző szakán végeztem.

A Jégkarc Egyesületet 2004-ben alapítottam azzal a céllal, hogy felkarolja Debrecenben a műkorcsolya sportágat és rövid távon utánpótlás bázist alakítson ki a térségben. Az Egyesület a műkorcsolya oktatáson kívül korcsolya tanfolyamok szervezésével valamint iskolai testnevelés órák megtartásával is foglalkozik, melyeknek célja a korcsolya – mint szabadidősport – folyamatos népszerűsítése és a jeges sportágakhoz szükséges alapismeretek elsajátítása.

A Jégkarc Egyesület évente két alkalommal – májusban illetve decemberben – bemutatókat szervez, ahol a korcsolya tanfolyamon részt vevő gyermekek, az iskolák diákjai valamint az Egyesület tagjai játékos formában mutatják be az elsajátított ismereteket.

A Magyar Országos Műkorcsolya Szövetség tagjaként továbbá 2005. július 1-vel a Debreceni Sportiskola szakosztályaként versenyzőink rendszeresen vesznek részt a különböző nemzetközi, országos és vidéki bajnokságokon.